Kerékpárokra szakosodott

2018. 10. 03., sze - 15:55
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három kerékpárt és egy táskát lopott el egy szegedi férfi. Térfigyelő kamerák buktatták le.

A férfi 2018. szeptember 20-án délután egy szegedi lépcsőházból vitt el egy lezárt biciklit, két napra rá pedig egy üzlet előtt hagyott kerékpár kosarából egy táskát emelt el, benne a tulajdonos irataival, pénzével és telefonjával. A bejelentéseket követően a nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapították a feltételezett elkövető kilétét, majd szeptember 29-én elfogták és előállították. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a cselekmények elkövetését. Elmondta azt is, hogy a telefont és a kétkerekűt eladta, sőt további két bicikli ellopását és értékesítését is bevallotta.
A 43 éves Sz. Krisztián ellen közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettének, illetve dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.