Kábítószert fogyasztottak

2019. 10. 03., cs - 07:42
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi zavartan viselkedett egy tatabányai buszmegállóban.

A rendőrségre 2019. október 2-án késő este érkezett a bejelentés, hogy egy tatabányai buszmegállóban tartózkodik két fő, akik feltehetően kábítószert fogyasztanak. A járőrök 22 óra 10 perckor igazoltatták a 21 éves B. Arnold és a 23 éves F. Richárd tatabányai lakosokat. Mivel velük szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, ezért őket a rendőrkapitányságra előállították. Az alkalmazott kábítószerteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a két helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük, kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.