Kábítószer-fogás Jutában

2014. 03. 26., sze - 10:07
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előállította és árulta a kábítószert a fiatal férfi.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága egy 21 éves jutai lakos ellen folytat büntetőeljárást. A rendelkezésre álló adatok alapján a fiatalember 2014. március 25-ét megelőző időben otthonában pszichoaktív anyagot tartott, illetve állított elő. Az általa készített szert ismerőseinek értékesítette, valamint fiatalkorú barátnőjén keresztül egy iskola diákjainak juttatott belőle szintén anyagi ellenszolgáltatásért. A férfi lakcímén megtartott házkutatás alkalmával a nyomozók nagy mennyiségű – feltételezhetően kábítószernek minősülő - növényi származékot, port, valamint pszichoaktív anyag előállításához szükséges eszközöket, anyagokat találtak, melyeket a helyszínen lefoglaltak. B. Bencét a rendőrök a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították és – őrizetbe vétele mellett – új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte a terhelt előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.