Ittas sofőr az M7-es autópályán

2014. 03. 26., sze - 09:56
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség egy nap alatt lezárta a nyomozást a külföldi férfi ellen.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 24 éves külföldi állampolgár ellen.

A férfi 2014. március 25-én 4 óra 55 perckor az M7-es autópályán az általa vezetett személygépjárművel közlekedett, amikor az egyenruhások ellenőrizték. Az autó átvizsgálása során több üveg szeszes italt, valamint üres üvegeket találtak. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért vezetői engedélyét bevonták, őt pedig további mintavétel céljából az orvosi ügyeletre, majd a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították. S. Stevant a rendőrök – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyben keletkezett nyomozati iratokat a rendőrség még 2014. március 25-én bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Fonyódi Járási Ügyészség részére.       


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.