Iskolában árulták a marihuánát

2016. 04. 23., szo - 10:19
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Kábítószer-kereskedők ellen folytatott nyomozást zárt le a rendőrség a napokban.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik 2014-ben és 2015-ben egy debreceni felsőoktatási intézmény területén kábítószernek minősülő marihuánát árusítottak rendszeresen és szervezetten az ott tanuló, főleg külföldi diákok részére.

 

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy három – az iskolában tanuló – külföldi fiatal árulta a drogot az iskolában, akik a kábítószert egy 19 éves debreceni férfitól szerezték be tovább értékesítés céljából.

A gyanúsítottakat a rendőrök 2015. március 5-én fogták el, azóta előzetes letartóztatásban vannak.

 

Az eljárás során megállapítást nyert az is, hogy a 19 éves debreceni férfinak bűntársa is volt. A 23 éves - szintén helyi - férfi 2014-től kezdődően a lakásán marihuánát tárolt, illetve értékesített Debrecen területén különböző személyeknek. A nyomozók 2015. május 11-én fogták el, jelenleg házi őrizetben van.

 

A nyomozók a terheltek vevőit is beazonosították: 49 külföldi diák vallotta azt, hogy 2014-től kezdődően több alkalommal, saját fogyasztásra vásároltak csekély mennyiségű marihuánát. A fogyasztók elismerték a bűncselekmény elkövetését, és önként vállalták az elterelő kezelésen való részvételüket.

 

A nyomozást a KR NNI munkatársai befejezték, és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.