Idős férfitól loptak

2015. 07. 27., h - 08:44
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök fél órán belül elfogták a gyanúsítottakat.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két tatabányai fiatalkorú ellen. A gyanú szerint a 16 éves lány és fiú gyermekkorú társukkal 2015. július 26-án délután Tatabányán az utcán megszólítottak egy idős férfit. Cigarettát kértek tőle, amit a bácsi nem adott nekik. Ezután a gyanúsítottak kirántották a sértett kezéből a táskáját és elszaladtak vele. A tatabányai járőrök a férfitól kapott személyleírás alapján azonnal a tettesek felkutatására indultak, akiket fél órán belül elfogtak, és előállították őket a Tatabányai Rendőrkapitányságra. A két fiatalkorú gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondták, hogy a táskában lévő pénzből péksüteményt és üdítőt vettek, és elvették a benne lévő cigarettát is. A rendőrök a táskát a bűncselekmény elkövetésének helyszínétől nem messze, egy bokros területen megtalálták és visszaadták a sértettnek. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsítottak gyorsított bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.