Idős bácsitól loptak

2015. 11. 06., p - 08:04
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komáromi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a büntetőeljárást.

Két szlovák állampolgárságú férfi tulajdonította el egy idős férfi táskáját 2015. október 15-én Komáromban. A 79 éves bácsi éppen végzett a vásárlással és kerékpárjával már továbbindult a pékségből, amikor felfigyelt arra, hogy két férfi követi őt. Amikor megérkezett a közeli bankhoz, akkor vette észre, hogy eltűnt, a biciklije csomagtartójába tett táskája. Azonnal a rendőrségre sietett, ahol feljelentést tett. A sértett által adott személyleírás alapján a komáromi rendőrök egy órán belül elfogták a két férfit. Gyanúsítotti kihallgatásukon elismerték a bűncselekmény elkövetését. Egyikük bevallotta a nyomozóknak, hogy a táskában lévő pénzt euróra váltották, amelyet ruházatuk átvizsgálásakor meg is találtak náluk a rendőrök.

 

A 47 és a 24 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, amelyet 2015. november 4-én bíróság elé állítási javaslattal küldött meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.

 

 

 

  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.