Hirtelen felindulásból rongált

2021. 01. 19., k - 07:30
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki rövid időn belül két alkalommal rongált a szülei házánál.

A gyanú szerint a 31 éves férfi 2020. augusztus 6-án 18 óra előtt úgy jelent meg a szülei házánál Bábolnán, hogy már indulatos és ideges volt. A bejárati ajtón kétszer kopogtatott, majd ököllel beleütött. Még ezen a napon 20 óra 45 perc körül ismét visszament, ekkor két alkalommal az ajtóba belerúgott, aminek az üvege kitört. A sértett értesítette a rendőröket, majd feljelentést tett a fia ellen. A komáromi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a hozzátartozót, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Ellene rongálás miatt indult büntetőeljárás. A Komáromi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Komáromi Járási Ügyészségnek.

2

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Másik megyéből került elő

Kecskemétről Békésszentandrásig hajtott lopott autóval az a férfi, akinek mostanra közel egy tucat bűncselekmény miatt kell felelnie.