Hatékony rendőri fellépés
A nyomozóhatóságok folyamatosan derítik fel és vonják eljárás alá azokat a bűnelkövetőket, akik a szegénységben élő, rászoruló polgárok helyzetét kihasználva próbálnak anyagi előnyt szerezni.
A rendőrség a 2014. év I-IX. hónapban uzsora bűncselekmény, valamint uzsorás jellegű büntetendő cselekményekkel összefüggésben összesen 131 büntetőeljárást fejezett be. A befejezett ügyek közül 37 esetben feljelentés-elutasítással, 58 esetben bűncselekmény, illetve bizonyíték hiányában történő megszüntetéssel, 34 ügyben vádemelési javaslattal, 1 ügyben áttétellel, 1 ügyben pedig átminősítéssel zárult az eljárás.
Jelenleg 51 nyomozás vagy feljelentés-kiegészítés van folyamatban uzsorás tevékenységgel összefüggésben, a legtöbb Szabolcs-Szatmár-Bereg (13), Borsod-Abaúj-Zemplén (9), valamint Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében (7-7). Az említett eljárásokban 63 elkövető vált ismertté a nyomozó hatóságok előtt, közülük 8 fő áll előzetes letartóztatás hatálya alatt, az ez idáig ismeretlen tettesek beazonosítása folyamatban van.
A tavalyi év azonos időszakában a 176 befejezett ügyből 41 esetben feljelentés-elutasítással, 90 esetben bűncselekmény, illetve bizonyíték hiányában történő megszüntetéssel, 36 ügyben vádemelési javaslattal 5 ügyben áttétellel, 4 ügyben pedig átminősítéssel zárult az eljárás.
A rendőrség a jövőben is határozottan és hatékony fellép az uzsora bűncselekmények elkövetőivel szemben.