Három bűncselekmény miatt felelhet

2020. 08. 18., k - 10:45
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 19 éves bábolnai férfival szemben, aki egy parkolóból gépkocsit vitt el. A férfi ittas állapotban vezetett, az autót összetörte, és a hátrahagyott járműből a pénzt is ellopta.

A rendőrségre 2020. január 11-én 3 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy nagyigmándi cég előtt álló járművet eltulajdonítottak. A sértett elmondta, hogy a gépkocsiját öt percre hagyta nyitott állapotban, felügyelet nélkül. Mikor visszament a parkolóba már csak azt látta, hogy merre távoznak a személyautóval. Ezt követően értesítette a rendőröket. A járőrök adatgyűjtést végeztek, és Bábolna térségben megtalálták a gépkocsit, ami egy árokban volt hátrahagyva. Annak több karosszéria eleme is megrongálódott, valamint az egyik kereke is kitörött. A sértett elmondta, hogy a gépkocsiban lévő pénzt is elvitte a tettes. A járőröknek sikerült azonosítaniuk az elkövetőt, akit még ezen a napon 5 órakor a lakásán elfogtak. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív lett.

A bábolnai lakost a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A férfi ellen jármű önkényes elvétele, lopás, és járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A Komáromi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Komáromi Járási Ügyészségnek.

3

2

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.