Haragosaikra támadtak

2019. 05. 17., p - 15:18
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csoportosan, felfegyverkezve és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárás két nő és egy férfi ellen, akik egy másik háromfős társaságra támadtak rá Szegeden.

A gyanú szerint a 24 és 46 éves nők, valamint a 18 éves férfi 2019. május 17-én valamivel 1 óra után a belvárosban került összetűzésbe ismerőseivel. Az ok egy korábbi nézeteltérés volt. A férfi egy gáz-riasztó pisztollyal és egy baseball ütővel támadt haragosaira, és egyik vitapartnere irányába lőtt a riasztó fegyverrel. Eközben a nők is bántalmazták a másik társaság tagjait. Az eset során ketten könnyű sérülést szenvedtek.

A kiérkező rendőrök a feltételezett elkövetőket a helyszín közelében elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették. Ellenük csoportosan, felfegyverkezve és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. A nyomozók az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.