Halált okozó testi sértés Tatabányán

2018. 05. 03., cs - 23:49
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy helyi lakost hallgattak ki gyanúsítottként, akit őrizetbe vettek.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett – egy 19 éves férfi ellen.

A gyanú szerint a tettes 2018. április 24-én 18 óra körül egy tatabányai lakótelepen, az utcán megütötte a sértettet, aki a földre zuhant. A mentőszolgálat munkatársai a bántalmazott 46 éves férfit életveszélyes fejsérüléssel vitték kórházba, ahol 2018. május 3-án életét vesztette.

A rendőrök még május 3-án a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves helyi lakost előállították. Sz. Zsoltot a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

1

2

3


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.