Gyors eljárás

2015. 11. 25., sze - 14:17
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök a betörő elfogását követő 72 órán belül bíróság elé állították a gyanúsítottat.

Amilyen az elfogása, olyan gyors volt a büntetőeljárás lefolytatása is R. G. ellen, akit az oroszlányi nyomozók a terhelt őrizetbe vételét követő 72 órán belül bíróság elé állították ítélethozatal céljából.

 

A 21 éves helybéli férfi egy oroszlányi drogériába tört be 2015. november 23-án éjszaka, ahonnan 40 darab parfümöt tulajdonított el. Még tartott a helyszíni szemle, amikor a járőrök elfogták és előállították a gyanúsítottat, aki gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy miután bejutott a drogériába, fogott egy kosarat és telepakolta. A lopást követően a teli kosárral a kezében visszament abba a lépcsőházba, ahol az éjszakáit szokta tölteni. Ott pakolta át a termékeket a hátizsákjába, amelyet elfogásakor megtaláltak nála a rendőrök.

 

R. G.-t az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2015. november 23-án lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. A büntetőeljárást a rendőrség 72 órán belül befejezte és a fogdából 2015. november 25-én egyenesen a bíróságra vitték a rendőrök.

 

Komárom-Esztergom megyében a rendőrség nagyobb létszámban van jelen a megye településein. Az év végi ünnepekhez közeledve a rendőrök visszatérően ellenőrzik a dohányboltok, drogériák környékét. A bevásárlóközpontokban gyalogos rendőrökkel találkozhatnak a vásárlók, akik maguk is sokat tehetnek vagyonuk védelme érdekében. A rendőrség arra kéri az állampolgárokat, hogy gépjárművükben látható helyen ne hagyjanak semmit, a zseblopások megelőzése érdekében pedig pénztárcájukat zárható táskában vigyék magukkal.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.