Gyors elfogás, gyors ítélet

2019. 05. 31., p - 12:27
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsított eljárásban állt bíróság elé az a 25 éves nő, aki egy 83 éves asszonyt rabolt ki Tatabányán.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 83 éves asszonyt rabolt ki O. Erika 2019. május 29-én délelőtt. A rendőrök másfél órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 25 éves nőt, aki ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsítottat és élettársát, akit ellen bűnpártolás vétség elkövetése miatt indult eljárás, a rendőrség őrizetbe vette, és 72 órán belül gyorsított eljárásban bíróság elé állította.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.