Gépkocsikat rongált

2018. 06. 18., h - 13:44
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy éjszaka alatt három autót rongált meg a tatabányai férfi.

A Tatabányai Rendőrkapitányságon egy 31 éves helyi férfi ellen indult büntetőeljárás garázdaság vétség, rongálás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

V. Kálmán 2018. június 17-én 1 órakor Tatabányán egy parkolóban ordibált, majd több alkalommal belerúgott két parkoló autóba, melyeken sérülések keletkeztek. Alig egy óra elteltével, pár házzal arrébb ismét megrongált egy gépkocsit. Annak ablaküvegét egy beton járdalappal betörte, majd abban kutatást végzett, de elvinni nem tudott semmit, mert megzavarták. A járőrök a férfit a helyszíntől pár méterre a bejelentést követően percek alatt elfogták, és őt a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol még június 17-én  gyanúsítottként kihallgatták.  

1

2

3


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.