Garázsból lopott

2018. 02. 28., sze - 11:35
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök elfogták és őrizetbe vették a 24 éves férfit.

A gyanú szerint B. Gábor 2018. február 27-én 7 óra körül Oroszlányon, a Széchenyi úton több ház udvarára a kerítésen keresztül bemászott. Az egyik telken egy garázs ajtaját kinyitotta és a helyiségben kutatást végzett. Egy táskába különböző italokat és szerszámgépet is tett, majd távozott. Mikor a garázsból kijött őt megzavarták, a nála lévő táskát a menekülés közben eldobta. Róla egy szemtanú fényképet készített, majd értesítette a rendőröket.

A rendőrök a rendelkezésükre álló adatok alapján azonosították a 24 éves helyi lakost. Őt még ezen a napon 7 óra 45 perckor egy intézmény udvarán elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. Kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárását. Az ellopott dolgokat a nyomozók a sértettnek visszaadták.

1

2

3


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.