Garázdaságba torkollott az italozás

2015. 11. 13., p - 09:08
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pultoson kaptak össze a vendégek a kecskédi presszóban.

Nem volt részeg, de józan se. Így jellemezte állapotát gyanúsítotti kihallgatásán a 25 éves B. R., akit társaihoz hasonlóan csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsít az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A három férfi Kecskéden került összetűzésbe a helyiekkel 2015. november 12-én este.

 

A három román állampolgárságú férfi a falu egyik italozójában ünnepelt. Az italozás közben a gyanúsítottak egyikének, egy 17 éves fiatalnak megtetszett a pultos, akinek barátja szintén a kocsmában tartózkodott. Szó szót követett, majd a kerthelyiségben dulakodásra is sor került. Ezt követően a fiatalkorú, a 25 éves B. R., a 21 éves T. H. D. megrongálta a presszó udvarán elhelyezett berendezési tárgyakat, letörte az utcán lévő tuják ágait, majd kimozdította helyéről a kerékpártárolót is. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindhárman elismerték a bűncselekmény elkövetését. A három román férfi szabadlábon védekezhet az ellenük folyó büntetőeljárás ideje alatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.