Garázdaság miatt felelhetnek

2019. 12. 12., cs - 12:57
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két tatabányai férfi szóváltásba keveredett egymással, majd kettejük között verekedés alakult ki. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

U. Zsolt egy személygépkocsival haladt Tatabánya-Kertvárosban 2018. február 4-én 18 óra 45 perc körül. Egy másik jármű parkolása miatt nézeteltérés alakult ki közötte és az utcán tartózkodó 45 éves Sz. Péter között. A két férfi szidalmazta egymást, majd kettejük között verekedés alakult ki. A bántalmazás közben értesítették a rendőröket, akik a helyszínen elfogták a két helyi lakost. A mentőszolgálat munkatársai az egymást kölcsönösen bántalmazó két főt a kórházba vitték, később őket a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük garázdaság miatt indult büntetőeljárás.

A Tatabányai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte a Tatabányai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.