Folytatta a lopást

2018. 09. 07., p - 12:16
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több üzletből is lopott az a 31 éves férfi, akit a tatabányai rendőrök őrizetbe vettek.

A tatabányai rendőröket 2018. szeptember 6-án 12 óra 52 perckor lopáshoz értesítették Tatabánya egyik bevásárlóközpontjába. Az egyik üzlet biztonsági őre elmondta, hogy egy ismeretlen férfi egy táskát hagyott az üzletben, amiben valószínűleg lopott termékek vannak. A rendőrök az üzletközpontban azonosították a táska tulajdonosát, akiről megállapították, hogy több boltba is bement, ahonnan ruhaneműket és sportcipőt lopott. A 31 éves férfi ruházatából további eltulajdonított termék került elő. B. Györgyöt a kollégák elfogták és a Tatabányai Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták, majd szabadon engedték.

Még ezen a napon 18 óra előtt a férfi megint megjelent a bevásárlóközpontban, ahol ismét lopott ugyanabból a boltból, ahonnan délelőtt. A járőrök ekkor is megtalálták nála az ellopott ruhaneműt. Elfogását és folytatólagos gyanúsítotti kihallgatását követően B. Györgyöt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.