Fiatalkorú táskatolvaj
Az érdi rendőrök a székesfehérvári nyomozók segítségével fogták el a 17 éves fiút.
Az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytat eljárást lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy fiatalkorú személy ellen.
A nyomozás adatai szerint a székesfehérvári fiatal 2017. december 11-én délután egy Érden lévő hipermarket parkolójában nyitott állapotban leállított személygépkocsiból egy táskát lopott el, a benne lévő személyes iratokkal, készpénzzel, bankkártyával, mobiltelefonnal együtt. Ezt követően az eltulajdonított bankkártya felhasználásával egy Martonvásár területén található ATM automatából készpénzt vett fel.
Az érdi rendőrök a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói segítségével 2018. január 17-én elfogták a fiatalt, a lakcímén végrehajtott házkutatás során a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyakat foglaltak le.
A fiatalkorút előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, vele szemben a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.