Festményeket és pénzt is lopott
A kecskeméti rendőrök elfogtak egy helyi férfit, akit három lopással gyanúsítanak.
Bejelentést tett a Kecskeméti Rendőrkapitányságon 2019. június 5-én egy helyi asszony lopás miatt. A sértett elmondta, hogy csemegeboltot üzemeltet a megyeszékhelyen, ahová éjjel egy ismeretlen betört, és onnan váltópénzt tulajdonított el.
A nyomozók rövid időn belül beazonosították és elfogták a lopás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 éves helyi lakost, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett.
A rendőrök időközben kiderítették, hogy a férfi két másik bűncselekményt is elkövethetett még májusban. Először egy nem lakott ingatlan kerítésen mászott át, majd a ház ablakát és a melléképület ajtajait betörve porcelán étkészletet, szeszes italokat, fűnyírót, valamint négy olajfestményt tulajdonított el közel 300.000 forint értékben. Május 31-re virradóra pedig egy pékség kirakatát törte be, ám innen nem volt módja lopni.
A jelenleg szabadlábon védekező, kétrendbeli lopással és egy lopás kísérletével gyanúsított fiatal a beismerő vallomáson túlmenően meg is mutatta a rendőröknek, hogy hol és milyen módon követte el a bűncselekményeket. A nyomozók az eltulajdonított festményeket lefoglalták.