Feleségét bántotta

2015. 12. 05., szo - 07:39
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem szándékosan dobta hátba egy késsel feleségét – védekezett a gyanúsított.

Vádemelést javasolt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ellen a 35 éves nagysápi férfi ellen, aki 2015. április 18-án este nagysápi otthonukban életveszélyes sérülést okozott asszonyának. A bűncselekmény elkövetése óta előzetes letartóztatását töltő K. L., miután feleségét a mentő kórházba vitte, a helyszínen várta a rendőröket, hogy ott, majd később a főkapitányságon beismerő vallomást tegyen. Elmondta, hogy párjával aznap kacsát sütöttek, amelyet ő szedett darabjaira annak a késnek a segítségével, amely végül a nő hátában kötött ki. A férj tagadta, hogy célzott volt a dobása, sőt azt állította, hogy a fal felé hajította el a vágóeszközt és az onnan pattant vissza feleségére. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsított ellen folytatott büntetőeljárást 2015. december 2-án befejezte és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasolt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.