Fegyverek és lőszerek a csomagtartóban – videóval

2015. 09. 06., v - 08:31
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Apa és fia ellen is büntetőeljárást indított az Oroszlányi Rendőrkapitányság.

Oroszlányban állítottak meg a helyi járőrök egy személygépkocsival közlekedő férfit 2015- szeptember 5-én. A sofőrt azt követően igazoltatták, hogy közlekedése során megszegte a kanyarodás szabályait. A járőrök ellenőrizték a férfi iratait, majd átvizsgálták a járművet. Az autó csomagtartójában a rendőrök egy géppisztolyt, egy maroklőfegyvert, hangtompítót, valamint 90 darab lőszert találtak. A 24 éves B. Gyulát a rendőrök előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra. Kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, amely pozitív lett, ezért kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak vele szemben.

 

Ugyanazon a napon a 24 éves férfi apját is gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A gyanú szerint a fegyvereket és a lőszereket a 44 éves B. Gyula és társa, a 25 éves F. Tamás hozta át Szlovákiából Magyarországra. Elfogásuk napján az oroszlányi nyomozók házkutatást tartottak B. Gyula lakásán és a tulajdonában álló vendéglátóhelyen is, ahol kábítószergyanús fehér port és drogfogyasztáshoz használható eszközöket találtak, amelyeket lefoglaltak. A 44 éves B. Gyulát és a 25 éves F. Tamást gyanúsítotti kihallgatásukat követően a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A 24 éves B. Gyula az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás során szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.