Embercsempész bűnszervezetet számoltak fel

2016. 06. 02., cs - 15:30
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Közös magyar-szlovák nyomozócsoport számolt fel egy embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezetet.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást S. Jozef szlovák állampolgár és társai ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 19 főből álló nemzetközi bűnszervezet szlovák és afgán tagjai Görögországból Bulgárián, valamint Szerbián keresztül illegális migránsokat szállítottak Magyarország területére, ahol bérelt lakásokban addig pihentették őket, amíg a továbbutazásukat megszervezték. A gyanúsítottak egyes esetekben kapcsolataik révén menekülttáborokban is toboroztak olyan személyeket, akik illegálisan akartak továbbutazni Nyugat-Európába, a Magyarországon benyújtott kérelmük alapján megindult menekülteljárás ideje alatt.

A nyomozók megállapították, hogy a szervezet tagjai 2014 májusa és 2015 februárja között 17 alkalommal szállítottak 95 illegális bevándorlót Magyarországról valamely nyugat-európai országba, fejenként 400-600 euróért.

A magyar, a szlovák, a német és az osztrák hatóságok összehangolt tevékenységének köszönhetően több esetben fogtak el a rendőrök olyan sofőröket, akik a bűnszervezet megbízásából szállítottak illegális bevándorlókat. Ezen elfogásokkal kapcsolatban Magyarország, Szlovákia, Ausztria, és Németország területén is indultak büntetőeljárások.

A magyarországi ügyben jelenleg 9 szlovák és 2 afgán állampolgárságú gyanúsított van, akiknek tevékenysége egyértelműen köthető a Szlovákiában és Magyarországon működő bűnszervezethez. Közülük 2 szlovák és a 2 afgán állampolgár előzetes letartóztatásban van, 7 szlovák gyanúsított pedig szabadlábon védekezik.

A bűnelkövetői kör tagállami határokon átívelő tevékenységének felszámolása érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség felügyelete mellett, a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség, illetve a Bratislava V. Kerületi Ügyészség vezetésével - nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében - közös magyar-szlovák nyomozócsoport jött létre.

Munkájuk eredményeként 2016. április 4-e és 8-a között Szlovákia területén a magyar és a szlovák nyomozóhatóságok tagjai közös nyomozati cselekményeket hajtottak végre. Az egyhetes akciósorozatban 6 magyar nyomozó vett részt, míg az elfogások megszervezésében és végrehajtásában a szlovák hatóság részéről 110-en dolgoztak.

A közös akcióban a rendőrök 7 személyt, köztük a bűnszervezet vezetőjét, Ivan K. szlovák állampolgárt is elfogták. A gyanúsítottak lakóhelyein megtartott házkutatások alkalmával a nyomozók embercsempészéssel összefüggő bizonyítékokat, többek között SIM kártyákat foglaltak le.

 

A szlovák hatóság 2016. május 10-én átadta a magyar félnek Ivan K. gyanúsítottat, akit a nyomozók őrizetbe vettek, majd a bíróság május 12-én elrendelte előzetes letartóztatását.

A Szlovákia és Magyarország területén - embercsempész bűnszervezet ellen - folyamatban lévő büntetőeljárásokban jelenleg összesen 13 gyanúsított van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.