Embercsempész banda tagjai buktak le
Afgán férfi irányította azt az embercsempész bűnszervezetet, akiknek tagjait a napokban fogta el a rendőrség.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást 3 afgán és 4 magyar állampolgár ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013. februárjától rendszeresen nyújtottak segítséget főként afgán állampolgároknak Ausztriába, valamint Németországba történő illegális kiutazásukhoz magyarországi menekülttáborokból.
A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a szervezet élén álló afgán férfi, annak ellenére irányította a bűnszervezetet, hogy az illetékes bíróság egy szintén embercsempészés miatt folyamatban lévő eljárásban elektronikus eszközzel ellátott házi őrizetét rendelte el.
Másik két afgán társa a migráns személyeket kísérte el a beszervezett sofőrökhöz, valamint a pénzforgalmat bonyolították.
A 4 magyar férfit már korábban eljárás alá vonták a nyomozók, afgán társaikat 2014. március 3-án és 4-én a BRFK Közrendvédelmi Főosztállyal és a XIII. kerületi Rendőrkapitánysággal közösen végrehajtott akció keretében Budapesten és Hajdúhadházán fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.
A három afgán állampolgár előzetes letartóztatását a mai napon rendelte el az illetékes bíróság.
A gyanúsítottakkal szemben a további eljárását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.