Elvette a pénzét és az óráját

2018. 05. 25., p - 12:03
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki kirabolta ismerősét.

Rablás bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 38 éves tokodaltárói férfi ellen. A gyanú szerint J. Sándor 2018. május 19-én a táti Majálison megfenyegette egy ismerősét és felszólította a nála lévő táska átadására. Közben megragadta a pólóját, a táskából kivette a sértett pénzét, a kezéről pedig levette a karóráját. A sértett barátnője megpróbált barátja védelmére kelni, de J. Sándor ekkor megütötte őt. Ezután a gyanúsított távozott a helyszínről. J. Sándort 2018. május 22-én fogták el az esztergomi rendőrök. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezésükre a bíróság 2018. május 25-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.