Eltiltás hatálya alatt autóval járt lopni

2022. 05. 20., p - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak a kecskeméti férfi és bűntársai ellen.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai nyomozást folytattak egy jelenleg 30 éves helyi férfi – és alkalmi társai – ellen többrendbeli lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján K. Lajos 2021 júniusa és szeptembere között – a tulajdonosok hanyagságát kihasználva – három autó utasteréből pénztárcákat tulajdonított el. Minden esetben azt használta ki, hogy a sofőrök nyitva hagyták a kocsi ajtaját, így az értékekhez dolog elleni erőszak nélkül fért hozzá.

A gyanúsított egy ízben egy megyeszékhelyi telephelyről teherautó akkumulátort emelt el, amelyet értékesített, máshonnan pedig raklapokat lopott. A bűncselekmények elkövetésekor a férfi autóval közlekedett – ezt több térfigyelő kamera felvétele igazolta később. Ám a bűnelkövetőt a vezetéstől jogerősen eltiltották, így a lopásokat újabb bűncselekménnyel tetézte.  

A tolvajnak esetenként társai is voltak: két cselekménynél J. Melinda, egy harmadik lopás alkalmával pedig O. Nikoletta volt a segítsége. Őket egy, illetve kétrendbeli lopással, a főkolompost pedig ötrendbeli lopással és négyrendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségével gyanúsítják.

K. Lajos jelenleg letartóztatásban van, társai szabadlábon védekezhetnek. Ügyükben a nyomozás befejeződött, a rendőrök az ügyet – vádemelés javaslatával – küldték meg a járási ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.