Előzetesben

2015. 07. 30., cs - 07:11
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pilismaróti kempingből lopott a helybéli asszony.

A gyanú szerint egy táskát tulajdonított el egy a pilismaróti kempingben lévő sátorból B. E. 2015. július 27-ére virradóra. A sértett reggel vette észre, hogy eltűnt a táskája a benne lévő pénztárcájával együtt, és azonnal értesítette a rendőrséget. Az esztergomi rendőrök rövid időn belül azonosították és otthonában elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 50 éves asszonyt. A kemping közelében a nyomozók megtalálták az ellopott táskát és pénztárcát is, amelyet visszaadtak a sértettnek. Az eljárás során kiderült, hogy az asszony egy héttel korábban szintén megpróbált lopni egy sátorból a dömösi Duna parton, akkor azonban egy táborozó megzavarta, így nem tudott eltulajdonítani semmit.

 

A gyanúsított ellen lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. B. E.-t a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére a bíróság 2015. július 29-én elrendelte előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.