Előterjesztés az embercsempész letartóztatására

2022. 06. 28., k - 09:43
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Cered külterületén elfogott 40 éves férfit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály II. Bűnügyi Osztály jelzése alapján a Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai 2022. június 27-én 11 óra 15 perckor Cered település külterületén ellenőriztek egy tehergépkocsit.

A nyomozás adatai alapján a járművet vezető 40 éves egyiptomi állampolgár a kora reggeli órákban Magyarország területére jogellenesen, érvényes úti okmány, illetve érvényes beutazási és tartózkodási engedély nélkül érkező több mint 10 illegális migránst vett fel a cseh forgalmi rendszámú  gépkocsiba. Az ellenőrzés során a tehergépkocsi rakterének ajtaját az illegális migránsok kinyitották, majd a helyszínről elszaladtak. A megalapozott gyanú szerint az ottmaradt sofőr segítséget akart nyújtani abban a csoportnak, hogy Nyugat-Európába jussanak, 

A rendőrök a 40 éves férfit elfogták, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, a nyomozók embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészségen letartóztatásának indítványozására.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szökésben lévő személyek felkutatására és elfogására – a külföldi hatóságokkal történő kapcsolatfelvétel mellett – a további szükséges intézkedéseket megtették.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.