Elköltötte a lopott pénzt

2015. 11. 18., sze - 07:52
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított a garázsban parkoló autóból tulajdonította el a sértett pénztárcáját.

Egy bábolnai családi ház garázsában parkoló autóból lopott a gyanú szerint H. K. 2015. április 1-jén. A 34 éves jászladányi férfi előbb betörte a jármű bal hátsó ablakát, majd a kocsiból eltulajdonította az ajtóban lévő pénztárcát, a benne lévő készpénzzel együtt. A komáromi nyomozók széleskörű adatgyűjtést folytattak, amelynek köszönhetően azonosították és 2015. szeptember 14-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

 

H. K. gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy aznap vonattal érkezett Jászladányból Komáromba. Innen egy lopott biciklivel jutott el Bábolnára. Azért lopott, mert elfogyott a pénze és szeretett volna tovább utazni. A pénztárcában talált pénzből a gyanúsított vonatjegyet, valamint élelmiszert vásárolt.

 

A 34 éves férfi ellen – fogva tartása mellett – a Komáromi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, amelyet 2015. november 16-án befejezett és vádemelési javaslattal élt a Komáromi Járási Ügyészség felé.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.