Elfogva, előállítva, kihallgatva
A monori nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 30 éves férfit, aki meglopta volt élettársát a gyanú szerint.
A néhány értéktárgya hiányával szembesülő pilisi tulajdonos 2021. január 30-án jelezte a rendőrségen, valaki két nappal korábban járt a házában. Számítógépes játék, egy pár cipő és egy baseball sapka szerepelt a lopott holmik listáján.
A rendőrök a helyszíni szemlén olyan nyomokat rögzítettek a ház emeleti lakrészének zárszerkezetén, amely nem rendeltetésszerű nyitásra utalt. A gyanú hamar a sértett volt élettársára terelődött, a 30 éves férfit 2021. február 4-én hajnalban ébresztették a járőrök. Elfogták, előállították, majd a látható jelek alapján drogtesztet végeztek, amely THC-re, OP1300-ra, COC-ra, BZD-re és AMP300-ra pozitív eredményt mutatott.
Mint kiderült, a 8 általánost végzett, munkanélküli férfi egy csavarhúzóval kinyitotta a zárat, majd hasonló mozdulatokkal zárta, miután összeszedte a zsákmányt. A számítógépes játékon később 40 ezer forintért adott túl. Elmondása szerint volt élettársa fiát akarta tettével megleckéztetni, mivel az faragatlan volt vele.
A Monori Rendőrkapitányság lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a férfivel szemben a további eljárást.