Elfogták a rendőrök a késes rablót

2020. 04. 17., p - 14:27
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes egy dohányboltban késsel megfenyegette az alkalmazottat, majd onnan a bevétellel együtt távozott.

Egy 35 éves helybéli férfi 2020. április 16-án 12 óra körül bement egy komáromi dohányboltba és késsel fenyegette meg az eladót, hogy adja át a bevételt. Miután a támadó a pénzt megkapta, kiment az üzletből. A bűncselekmény elkövetéséről 12 óra 33 perckor érkezett a bejelentés a rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába. A helyszínre érkező  rendőrök a rendelkezésre álló adatok alapján megkezdték a tettes felkutatását, akit 12 óra 35 perckor egy közeli utcában igazoltattak. A járőrök az ellenőrzés során megtalálták nála a bűncselekmény során használt kést, és az ellopott pénzt is, amit lefoglaltak.

A rendőrök a férfit a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. L. Ferencet a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatását, amit az illetékes bíróság 2020. április 17-én elrendelt.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.