Életveszélyes szurkálás Nagyatádon

2014. 03. 07., p - 11:32
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Élettársát szúrta meg egy nagyatádi férfi, a rendőrök őrizetbe vették.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Vizsgálati Osztálya eljárást indított 2014. március 6-án életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy nagyatádi férfi ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján Nagyatádon, közös lakóhelyükön 2014. március 6-án egy 47 éves férfi késsel megszúrta élettársát, mely szúrás következtében a sértett életveszélyes sérülést szenvedett, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

 M. Tibort a rendőrök elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, majd – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.