Egy bűncselekmény-sorozat vége

2024. 07. 19., p - 10:25
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Körözés alapján július 17-én fogták el munkatársaink azt a férfit, aki Salgótarjánban és a környező településeken több lopást és gépkocsifeltörést követett el.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a többszörösen büntetett előéletű, 44 éves helybeli férfit számos vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyek között a márciusi, rákóczibányai lopások mellett több salgótarjáni bűneset (lopások, autófeltörések) is szerepel. A több hatóság által keresett férfit az egyenruhások összehangolt akcióval július 17-én Salgótarján Forgáchtelep városrészében fogták el, majd állították elő a rendőrkapitányságra. Hétrendbeli lopás miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A nyomozók vizsgálják, hogy a férfi összefüggésbe hozható-e további bűncselekmények elkövetésével.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.