Dupláztak

2015. 09. 20., v - 08:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két segédmotoros-kerékpárt lopott el két napon belül a két banai fiatalkorú.

A gyanú szerint egy komáromi családi ház zárt melléképületéből tulajdonított el egy segédmotoros-kerékpárt két fiatalkorú 2015. szeptember 19-én. A sértett, amint észrevette a lopást, értesítette a rendőrséget. A komáromi rendőrök azonnal a tettes felkutatására indultak. A háztól nem messze egy bokros területen a járőrök megtalálták az eltulajdonított kétkerekűt, valamint néhány méterrel arrébb egy másik segédmotoros-kerékpárra bukkantak. Kiderült, hogy a másik járművet egy nappal korábban tulajdonították el egy közeli lépcsőház pincéjéből. A rendőrök a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat. A két 14 éves banai fiú gyanúsítotti kihallgatásán mindkét bűncselekmény elkövetését elismerte. Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.