Donneri garázdaság

2014. 03. 30., v - 09:37
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök 2014. március 29-én a kaposvári Bartók Béla utcából több személyt is előállítottak, akik kiabáltak és ütlegelték egymást, kukákat borogatnak fel és egy közlekedő autó vezetőjét is bántalmazták.

Az elsődleges információk alapján 2014. március 29-én 12 óra körüli időben egy kaposvári nő és fia személygépjárművel közlekedett a helyi Bartók Béla utcában, amikor az egyik házból kirohant – az általukmá r személyesen ismert – B. Kornélné és családja. A nyitott ablakon keresztül benyúltak a kocsiba, ütlegelni kezdték a nőt, aki elvesztette az uralmát járműve felett és az árokba hajtott. B. Kornélné fiatalkorú fia a nőt a járműből kirángatta és egy bottal fejbe ütötte, míg a család két női tagja a földön fekve ütlegelte és a haját tépték.  Ezt követően jelent még több családtag a helyszínen és elkezdtek fenyegetőzni egymással szemben. A rendőrök a helyszínen lévők közül több személyt elfogtak is előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra.

A 37 éves B. Kornélnét – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki – ellene csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A nyomozók az eljárás keretében több személyt is tanúként hallgattak ki, a gyanúsított fiatalkorú gyermekeit a későbbiekben – törvényes képviselő jelenlétében – fogják kihallgatni. A rendőrség az eljárás keretében azt is vizsgálja, hogy B. Kornélné és családtagjai milyen formában valósítottak meg közlekedési bűncselekményt tettükkel.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.