"Csillag utcai" garázdaság

2014. 03. 16., v - 08:53
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csoportos garázdaság történt a kaposvári Csillag utcában, több személyt is előállítottak és őrizetbe vettek a rendőrök.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett segélyhívás 2014. március 15-én 15 óra 42 perckor, mely hívás alkalmával elhangzott, hogy Kaposváron a Csillag utcában több személy is összeverekedett. A kiérkező rendőri egységek a kérdéses helyszínen körülbelül 100 személyt találtak, akik közül – az adatgyűjtések során felmerült információk alapján - a tömegből több személyt is elfogtak, akik aktívan részt vettek a verekedésben. A Kaposvári Rendőrkapitányságra előállítottak közül a 30 éves F. Attilát, a 25 éves R. Árpádot és a 24 éves R. Rudolfot – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.