Csanyteleken garázdálkodtak

2019. 02. 18., h - 07:38
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrádi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát két fiatallal szemben, akik a csanyteleki buszmegállóban garázdálkodtak 2019 januárjában.

A feltételezett elkövetők 2019. január 5-én 23 óra körül a buszállomáson több alkalommal megrúgtak egy lezárt biciklit, majd azt a tárolóból kiszedték, aminek következtében annak zárja eltört. Ezután belerúgott a buszmegálló lemezborításába.

A rendőrök a bejelentéstől számított néhány órán belül elfogták a helybeli fiatalokat, akiket gyanúsítottként kihallgattak. Ellenük garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, majd az ügy iratait a napokban megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.