Csalás miatt felelhet

2021. 05. 24., h - 07:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budapesti férfi több mint 2,5 millió forinttal károsított meg a sértettet. A tatai rendőrök a tettest gyanúsítottként kihallgatták és befejezték az ügy vizsgálatát.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy 39 éves budapesti férfi könnyen akart pénzhez jutni, ezért álprofilt hozott létre egy internetes oldalon. F. Zoltán női névvel és fényképpel regisztrált. Találomra jelölt be férfiakat az oldalon, így került kapcsolatba egy kocsi lakossal. Rövid beszélgetés után pénzt kért tőle, amit a sértett elutalt. A következő napokban további összegeket kért a sértettől. A gyanú szerint 2020. november 20. és december 3. között több mint 2,5 millió forintot csalt ki a sértettől.

A rendőrök a feljelentést követően azonosították és 2021. március 10-én a budapesti lakcíméről előállították F. Zoltánt. Őt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, ellene csalás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte és azt állította, hogy korábban hasonló módon őt is megkárosították. A rendőrök a kutatás során olyan tárgyakat is lefoglaltak, amit a gyanúsított a szerzett pénzből vásárolt. A Tatai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Tatai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam