Családi házakba és tárolókba tört be

2018. 05. 30., sze - 07:40
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

24 betörést ismert be a tatabányai férfi.

Egy tatabányai családi házba ment be H. Antal 2018. május 17-én éjjel. A 32 éves tatabányai férfi benyomta a bejárati kaput, a házba bejutva pedig értékek után kutatott. Leszerelte az ott található csaptelepeket és 4,5 méter rézcsövet is magához vett, majd távozott a helyszínről. A sértett másnap reggel fedezte fel a lopást, ezután tett bejelentést a rendőrségen. A tatabányai nyomozók adatgyűjtést végeztek, amelynek köszönhetően azonosították és 2018. május 29-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

H. Antalt előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol elismerte a bűncselekmény elkövetését. A férfi azt is elmondta a rendőröknek, hogy ezen felül még 23 alkalommal tört be családi házakba és tárolókba. Volt, hogy ruhaneműket, szerszámokat, de olyan is, hogy csaptelepeket, színesfémeket vagy szőnyeget tulajdonított el. A férfi lakásán házkutatást tartottak a rendőrök, ahol az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták és lefoglalták. H. Antal ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A férfit a Tatabányai Rendőrkapitányság őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.

A tatabányai nyomozók még ugyanezen a napon előállították H. Antal élettársát is, aki a gyanú szerint több esetben jelen volt a betöréseknél. A 26 éves K. Barbara ellen szintén lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. K. Barbara az ellen folytatott büntetőeljárás során szabadlábon védekezhet.

4

3

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.