Célt tévesztett

2015. 11. 06., p - 09:24
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított móresre akarta tanítani az ismeretlen Facebook profil mögé bújt fiút, de helyette egy másik iskolatársát bántalmazta.

A tanárok is felfigyeltek két komáromi iskolás közötti feszültségre, majd egyikük osztályfőnöke a Komáromi Rendőrkapitánysághoz fordult segítségért 2015. november 5-én, miután diákja a korábbi fenyegetések és bántalmazások miatt aznap már nem mert iskolába menni.

 

A tanár elmondta a rendőröknek, hogy 2015. november 3-án a 18 éves T. P. berontott az iskola tanműhelyébe és minden előzmény nélkül belemarkolt a széken ülő sértett hajába és felemelte, majd ráfogott a nyakára és egy lendülettel a falhoz lökte. A gyanúsított ennyivel még nem fejezte be, többször bele is rúgott, ütött iskolatársába.

 

A nyomozás során kiderült, hogy mi bőszítette fel ennyire a fiatalt. Gyanúsítotti kihallgatásán T. P. elmondta, hogy a sértett egy ismeretlen Facebook profilon keresztül több tanulónak, köztük neki is fenyegető üzeneteket küldött. Miután megtudta, ki áll az adatlap mögött, móresre tanította a sértettet. Később azonban kiderült, hogy a gyanúsított rossz személyen vezette le dühét, az üzeneteket ugyanis nem ő, hanem egy másik iskolatársuk küldte neki a közösségi oldalon.

 

A szabadlábon védekező T. P. ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.