Bombával fenyegette a társasházat
A tatabányai rendőrök két óra alatt őrizetbe vették a tettest, akinél a telefont és a híváshoz használt SIM kártyát is megtalálták.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/C%C3%ADmer-lead_1.jpg?itok=6sKlAvSP)
Március 6-án 19 óra 44 perckor egy ismeretlen férfi felhívta a rendőrséget, hogy Tatabányán a Mártírok úton található egyik tízemeletes lakóház lépcsőházában három bombát rejtett el.
A bejelentést követően a rendőrség, a katasztrófavédelem, és a mentőszolgálat munkatársai is helyszínre vonultak. A rendőrök 33 lakásból összesen 53 személyt helyeztek el egy közeli intézményben, majd a bombakutató egyenruhások, és kutyák vizsgálták át az épületet. Ezzel egyidejűleg a nyomozás is kezdetét vette. A feltételezett elkövető fényképét továbbították a helyszínen intézkedő rendőröknek. Ennek során az elkövető két órán belül a helyszínen beazonosították, majd elfogták.
A rendőrök a 22 éves férfinél megtalálták azt a telefont, amiről a hívást kezdeményezte, ezen kívül még a SIM kártyát is, amit a telefonáláskor használt. A győri lakost előállították és – őrizetbe vétele mellett – közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. Az elkövető a bűncselekmény elkövetését beismerte, tettét azzal indokolta, hogy munkáltatója nem biztosított részére szállást. A kutatócsoport robbanóanyagot, robbanószert nem talált. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.