Bíróság előtt kell felelnie

2018. 08. 04., szo - 06:26
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénztárcát lopott egy 32 éves oroszlányi férfi és a benne lévő pénzt azonnal elköltötte. Az oroszlányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Vásárlásból ért haza oroszlányi otthonához a sértett 2018. július 12-én reggel. A lakáskulcsát keresve megállt a háza előtti padnál, ahová a táskájában lévő holmikat, köztük a pénztárcáját is kitette. Ekkor egy ismeretlen férfi lépett mellé, elvette a tárcáját és elfutott vele. A sértett azonnal feljelentést tett a rendőrségen. Az oroszlányi rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. B. Károlyt a bűncselekmény elkövetését követő két óra múlva előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A 32 éves helyi férfi elmondta a nyomozóknak, hogy a pénztárcában lévő pénzt már elköltötte. Cigarettát és ételt vett a lopott pénzből, a tárcát pedig a bokrok közé dobta. A pénztárcát a rendőrök megtalálták és a benne lévő iratokkal együtt visszaadták a sértettnek.

B. Károly ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. Az ügy vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal az illetékes ügyészégnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.