Bíróság előtt felelt

2019. 09. 25., sze - 13:21
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki két parkoló autóból lopott, valamint két kerékpárt is eltulajdonított.

Mint arról korábban beszámoltunk, lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 33 éves helyi lakos ellen. Sz. Krisztián 2019. augusztus és szeptember hónap között, két parkoló gépkocsiból lopott. Az egyikből szerszámgépeket és kulcsokat, a másikból pedig autósrádiót és iratokat vitt magával. A gyanúsított 2019. augusztus 5-ére virradóra egy lépcsőház mellé lezárt kerékpárt lopott el, egy hónappal később pedig egy gépkocsi rakterében elhelyezett másik kerékpárt is. A nyomozók a férfit szeptember 23-án gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az ügyészségnek. A Tatabányai Járási Ügyészség a férfit szeptember 25-én bíróság elé állította.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.