Bíróság elé állítást javasol a rendőrség

2014. 03. 17., h - 14:11
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy kaposvári nő ellen.

Ahogy azt korábban közöltük, 2014. február 17-én 11 óra 40 perckor egy kaposvári helyijáratos buszon a buszellenőr egy 53 éves nőt ellenőrzött, aki más nevére szóló igazolvánnyal próbálta meg igazolni utazási jogosultságát. A rendőrök K. Évát elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2014. március hónapban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.