Bíróság elé állítást javasol a rendőrség

2014. 03. 18., k - 09:46
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi férfi ellen.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. február 8-án 22 óra 10 perc körüli időben a 28 éves helyi férfi Kaposvár belterületén egy parkolóból indult el személygépjárművével. A sofőr azonban a parkolóból való kikanyarodása során nem az útviszonyoknak és az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért a bal oldali útpadka melletti füves területre hajtott, ahol egy közúti jelzőtáblának, majd egy fának ütközött. A balesetet követően a férfi járművével néhány métert tovább haladt, majd az úttest jobb szélén megállt, és járművét hátrahagyva gyalogosan távozott. A helyszínre érkező rendőrök a sofőrt a közelben megtalálták, vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív eredményt mutatott. Gy. Mátét az egyenruhások a helyi orvosi ügyeletre előállították. A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján a sofőr cselekményének időpontjában súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt. G. Mátét a rendőrök - szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást 2014. március hónapban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Kaposvári Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.