Bíróság elé állítási javaslat

2014. 04. 10., cs - 09:39
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés miatt felelhet a barcsi nő.

A Barcsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi nő ellen.

Barcson, egy áruház parkolójában korábbi nézeteltérés miatt a 37 éves terhelt 2014. március 1-jén 17 óra és 17 óra 30 perc közötti időben szóváltásba keveredett egy másik nővel, akit megütött, a haját tépte, majd a kezeit az ujjainál fogva hátra feszítette. A sértett a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, mivel az egyik ujja eltörött. F. Katalint a nyomozók – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

A Barcsi Rendőrkapitányság az eljárást befejezte, és a nyomozás iratait 2014. április 7-én bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Barcsi Járási Ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!