Bíróság elé állítási javaslat

2014. 03. 19., sze - 07:03
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság előtt felel tettéért egy hencsei nő.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Kadarkúti Rendőrőrs befejezte azt az eljárást, melyet garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak egy hencsei lakos ellen még 2014. február 20-án.

A rendelkezésre álló adatok alapján P. Karolina 2014. február 14-én 14 óra és 14 óra 15 perc közötti időben Hencse település egyik utcájában előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazott - arcon ütött - egy helyi lakost, aki - az orvosi vélemény alapján - nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A 26 éves terhelt cselekménye alkalmas volt arra, hogy az azt észlelő személyekben félelmet, megbotránkozást, riadalmat keltsen. A kadarkúti egyenruhások P. Karolinát elfogták és előállították a Kadarkúti Rendőrősre, ahol - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

A kadarkúti rendőrök az eljárást 2014. márciusában befejezték, a keletkezett iratokat - bíróság elé állítási javaslattal - megküldték a Kaposvári Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!