Betörtek, majd ettek, ittak és loptak
Vádemelést javasol a rendőrség a két tolnai férfi ellen.
A Tolnai Rendőrőrs eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 24 és egy 23 éves helyi lakos ellen.
A két fiatalember a nyomozás adatai szerint 2018. december 10-e és 11-e között benyomták egy tolnai ház ajtaját, majd az ingatlanban főztek, ettek, ittak, valamint a kályhába begyújtottak és elloptak egy mobiltelefont. Az elkövetők a bűncselekménnyel mintegy 80 000 ezer forint kárt okoztak.
A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, akik az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.
A rendőrök a telefont megtalálták, lefoglalták és a sértettnek visszaadták.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tolnai Rendőrőrs a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.