Besurrantak
A rendőrök pár órán belül elfogták azt a férfit, aki társával besurrant a nyitott ajtón, majd meglopta a sértettet Kenderesen.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/JNSZ%20MRFK%20log%C3%B3_14.jpg?itok=YcikD3a7)
A kenderesi tulajdonos 2018. december 7-én hajnalban zajra riadt fel. Kiment a szobába, felkapcsolta a villanyt és tetten érte a hívatlan látogatókat. Az ismeretlenek elmenekültek a helyszínről. A férfi értesítette a rendőrséget. A nyomozók megállapították, hogy a sértett a ház kapuját és bejárati ajtaját nem zárta be, így az ismeretlenek könnyedén bejutottak az épületbe. Egyikőjük az egyik helyiségben talált készpénzt magához vette és mikor a sértett megzavarta őket, sietősen távoztak. A rendőrök a begyűjtött adatok és információk alapján pár órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost. Az 56 éves férfit előállították a rendőrségre, majd lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elmondta, hogy az ellopott készpénzt még az éjszaka az egyik sörözőben elköltötte.